üdv minden kedves látogatónak! első témánk a magyarok helyzete és munkanélküliség!
Magyarország a rendszerváltást követően az 1990-es évek elején az export piacok 1/3-át elveszítette (a volt szocialista megrendelők fizetésképtelensége miatt), ugyanakkor új piacok nem nyíltak meg. Az exportvisszaesés a termelés mérséklődését okozta, a válságágazatokban a munkaerő jelentős csökkentésére került sor, amit a gazdasági struktúra teljes átrendeződése követett. A gazdaságban történt negatív változások a munkaerőpiac radikális átalakulását okozta. A szocialista társadalom vívmányának tekintett teljes foglalkoztatottság politikája már az 1980-as évek közepére csődöt mondott, igen jelentős lett a "rejtett munkanélküliek" száma, csökkent a munkaerő-kereslet, hazánkban is megjelent a munkanélküliség. A nyílt munkanélküliségről szóló adatok először 1986-ban láttak napvilágot, bár akkor még nem lehetett előre látni, hogy a munkanélküliség problémája olyan mértékben meg fog nőni, hogy az akkori foglalkoztatáspolitika képtelenné válik annak kezelésére. Ahelyett hogy megszűnt volna, tovább emelkedett. 1990. januárban 23 ezer fő munkanélkülit tartottak nyilván, májusig a Munkaügyi Központokban a regisztrált üres állások száma még meghaladta a munkanélküliekét. Azt követően fokozatosan, majd 1991-től rohamosan nőtt a munkanélküliek száma, amilyen a piacgazdaságok között is csak ritkán fordul elő. 1989 és 1992 között a munkahelyek közel 30 %-a megszűnt, csaknem 1 millió ember veszítette el az állását. A regisztrált munkanélküliek száma Magyarországon 1993. februárban tetőzött, összesen 705032 főt tartottak nyilván a 20 Munkaügyi Központ kirendeltségein (13, 6 %-os ráta).
Ezt követően évről - évre mérséklődött a számuk 2002. októberig. 2002. decemberben 344901 fő szerepelt az ország 173 munkaügyi kirendeltségének nyilvántartásában, mely kismértékben, közel 2 ezer fővel (0,6 %-kal) több mint az előző év végén. Az emelkedés kizárólag a pályakezdők csaknem 3 ezer fős növekedése miatt történt - a munkaügyi központok szolgáltatásainak, főleg a képzések-, valamint támogatással munkába helyezés igénybe vétele érdekében regisztráltatták magukat az iskolát befejező, de elhelyezkedni nem tudó fiatalok - miközben a nem pályakezdők létszáma közel ezer fővel csökkent.
Így országos átlagban a pályakezdők aránya az összes regisztrálton belül 0,9 % ponttal emelkedett (7,9 %-ra).
A regisztrált munkanélküliek átlagos létszáma 2002-ben közel 20 ezer fővel alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. 2002. IV. negyedévben Magyarországon 3901,9 ezer főt foglalkoztatottak a munkáltatók, mely 23,8 ezer fővel több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliségi ráta 5,9 %-ot tett ki, ami változatlanul kedvezőbb az EU-országok átlagánál.
1989-90-ben a politikai és gazdasági rendszerváltás miatt a megváltozott feltételek szükségessé tették a foglalkoztatáspolitikai eszközrendszer átalakítását, korszerű, piacgazdasági elveken alapuló törvény megalkotását.
E felismerés alapján fogadta el az Országgyűlés a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvényt (Flt), amely 1991. március 1-jén lépett hatályba, és azóta többször is módosításra került.
A törvény által rendszerbe foglalt munkaerőpiaci eszközök palettája nemzetközi viszonylatban is szélesnek számít, és szinte minden lényeges támogatási formát tartalmaz, amit a különböző, fejlett piacgazdasággal rendelkező országokban - általában szűkebb választék mellett- már régóta használnak.
A munkanélküliség mind anyagilag, mind pszichésen jelentős terhet ró mind az egyénre, mind a családjára. Megszüntetésére nincs mód, de minden gazdaság alapvető feladata a munkanélküliség kezelése, a velejáró feszültségek enyhítése a passzív, munkanélküli ellátás rendszerével, de mindenek előtt a legfontosabb, a foglalkoztatási szint emelése az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök segítségével, a munkába helyezéssel.
A hierarchikus, központi irányítású gazdasági rendszerek a teljes foglalkoztatás elvét érvényesítették. A kínálatot teljes egészében le kell kötni, minden foglalkoztatási igényt érvényesíteni kell. Mindenki számára munkahelyet kell biztosítani, vagyis ki kell zárni a munkanélküliség bármilyen megjelenését.
A teljes foglalkoztatás gazdasági alapját a tőkehiány és a technikai felszereltség alacsony színvonala jelentette.
A munkanélküliség felszámolása lehetővé tette a foglalkoztatás kiszélesítését, és ezen keresztül elérhetővé tette a lét- és jövedelembiztonságot. Szociális, egzisztenciális, morális leépülés megelőzését.
A teljes foglalkoztatás konkrét értelmezése változott ugyan az ezt követő évtizedekben, de az alapvető célkitűzés változatlan maradt. Elsősorban a munkaerő-keresletet szabályozta és igazította a munkaerő-kínálathoz.
Ez a teljes foglalkoztatás magában hordja önmaga lehetetlenné tételét. A teljes foglalkoztatás ugyanis csak úgy érhető el, ha a munkaerő-keresletet a munkaerő-kínálatnak megfelelő szintre emeljük. A gazdálkodó szervezetek ezt csak akkor képesek megtenni, ha a gazdaságirányítás felmenti őket a hatékonysági követelmény érvényesülése alól. Ha viszont nem érvényesül a piaci, hatékonysági követelmény, a gazdaság teljesítménye egyre inkább elmarad a világgazdasági elvárásoktól. A teljesítmény-hiány egy ideig ellensúlyozható, de elkerülhetetlen lesz a fogyasztás visszafogása, illetve alacsony szinten tartása. Ez viszonyt előbb-utóbb társadalmi-politikai elégedetlenséget, válságot eredményez és a gazdaságirányítást arra kényszeríti, hogy a hatékonysági követelményt erősítse. A teljes foglalkoztatás így önmagát számolja fel.
Az egyre mélyülő gazdasági válság nyomán megszűntek azok az eszközök és források, amelyekből korábban fenn lehetett tartani a teljes foglalkoztatottságot. A ’80-as évek végéhez közeledve megjelent a nyílt munkanélküliség.
A ’90-es években a piaci modellre áttérés, és a piacgazdaság felépítése rövid idő alatt több százezres nagyságú, tömeges munkanélküliséget teremtett.
A szocializmus gazdaságában és társadalmában a „szociálpolitika” is sajátos értelmezést és szerepet kap. Megszűnik a társadalmi csoportok közötti nagymértékű differenciálódás, nincs tömeges szegénység és munkanélküliség. A szociális ellátás feladatai erőteljesen megoszlanak az állam és a vállalati szféra között.
A szociális ellátásnak csak egy része marad meg állami, kormányzati keretek között (ingyenes oktatás, betegségi – baleseti - anyasági ellátás, családi pótlék stb.). Radikálisan csökkent a szegénység, az esély-egyenlőtlenség. Az ellátás színvonalát természetesen a gazdaság finanszírozó képessége határozza meg.
Háttérbe szorultak a szociális szempontok, és az életszínvonal általános-átlagos növekedése ellenére (’90-es évek vége) a szociális feszültség széles körben változatlanul jelen van.
A szocializmus időszakának szociálpolitikája jelentős részben vállalati szintre került, és összekötődött a foglalkoztatással, a munkavállalással, a kétkeresős családmodellel. Széleskörű ellátási rendszer alakult ki (pl. üzemi étkeztetés, vállalati bölcsődék és óvodák, szociális segélyek, lakásépítési támogatás stb.). Mindez beleépült a vállalatok finanszírozási rendszerébe. A rendszerváltással a vállalati szociális-jóléti ellátást az új vállalkozások jórészt lenullázták, arra hivatkozva, hogy az „nem vállalati/vállalkozási funkció”, nem fér össze a vállalkozások profitorientációjával. Ugyanez vonatkozik a szakszervezetek megítélésére is.
A hierarchikus gazdaságirányítási rendszer felszámolta, kiiktatta a munkanélküliséget. A ’80-as évek közepétől a hatékonyság javítása érdekében a vállalatokat takarékosabb létszámgazdálkodásra késztette. Egyre több vállalat kényszerült egyre nagyobb mértékű létszámcsökkentésre.
A ’80-as évek végéig a munkanélküliség még nem ért el jelentősebb nagyságrendet. A rendszerváltás, a piacgazdaság kialakítása után a támogatások megszűnése, a vállalati átalakulások és felszámolások nyomán hirtelen lecsökkent a munkaerő-kereslet, tömeges létszám-leépítésekre került sor.
1989 és 1993 között egyik oldalról a munkavállalási korba tartozó népesség közel százezer fővel emelkedett, másik oldalról viszont a gazdaság tulajdonosi és szerkezeti átalakulása nyomán sok százezernyi munkahely szűnt meg. Az aktív keresők száma közel egy millió fővel csökkent négy év leforgása alatt.
A csúcspontot 1993 februárjában érte el, amikor a regisztrált munkanélküliek száma meghaladta a hétszázezer főt. Ebben az időszakban tömegesen vonultak nyugdíjba, vagy szereztek maguknak rokkantnyugdíjas státuszt.
Az 1980-as években kibontakozó gazdasági válság, majd az 1990-es évek társadalmi-gazdasági átalakulása következtében nagyságrendekkel módosult a foglalkoztatás ágazati szerkezete is. Százezreknek kellett ágazatot, foglalkozást, szakmát váltani. A század első harmadának szintjére zuhant vissza a gazdasági aktivitás szintje.
Egy aktívra már 1,4 fő inaktív jut. Megfelelő mértékű, felhalmozott tőketartalékok hiányában a csökkenő számú foglalkoztatott teljesítményéből lehet csak biztosítani a növekvő számú inaktív eltartását.
A periódusnak a központi kérdése a munkanélküliség növekedése volt. Háttérbe szorult a foglalkoztatottság drasztikus csökkentése.
1993 közepét követő két év során a munkanélküliek száma és aránya csökken. Az ezt követő két évben a munkanélküliség „stabilizálódott”, de tendenciáját tekintve megtartotta enyhén csökkenő jellegét.
A munkanélküliek számának közel egyharmados, mintegy kétszázezer fős csökkentése. Inkább csak felszíni jelenség volt, nem a munkaerőpiac valódi konszolidációját és élénkülését jelentette.
Csökkenésében lényeges szerepet játszott, hogy egyre többen veszítették el jogosultságukat a munkanélküli ellátásra, a foglalkoztatási szolgálaton keresztül sem sikerült munkahelyet találniuk, ezért már nem regisztráltatták magukat, így kikerülnek a hivatalosan nyilvántartottak köréből. Tehát a munkanélküliek számának csökkenése nem azért következett be, mert egyre több munkanélkülit sikerült volna munkába állítani.
A foglalkoztatási ráta ekkor és ettől még folyamatosan csökkent. A munkanélküliség csökkenése a gazdasági aktivitás további csökkenésével, az inaktívak számának és arányának növekedésével járt együtt. A munkaerő-felmérés szerinti foglalkoztatási ráta még 1992-ben is meghaladta az 50%-ot, az évtized közepére viszont már 47% alá süllyedt.
A ’90-es évek közepén lassan „talpra áll” a gazdaság. Javult a belföldi és főleg az export teljesítmény, és ez magával hozta a leépítések csökkenő mértékét. Most már együttesen jelent meg a munkanélküliek számának csökkenése, és a foglalkoztatási színvonal olyan bővülése, amely egyenlegként már a gazdasági aktivitás növekedését eredményezte.
Az 1997-es „töréspont”, amikortól megáll a foglalkoztatottság csökkenése. Az aktivitási ráta folyamatosan emelkedik.
2002-től újabb fordulat indul a munkaerő-piacon. A foglalkoztatáspolitika hangsúlya a munkanélküliség kérdéséről a foglalkoztatásra és a gazdasági aktivitás növelésére helyeződött át. Ez a foglalkoztatási és aktivitási ráta javulását jelentette. A munkanélküliek száma viszont emelkedett, és a munkanélküliségi ráta ebben a periódusban komoly mértékben romlott.
A munkanélküliség növekedésének sokféle oka lehet:
Munkakeresés (a munkanélküli státusz) időtartama
1997-2007 között csökkent a rövid idejű (3 hónapos) munkanélküliség aránya, eltolódott a több hónapig tartó felé. A tartósan munkanélküliek arányában nem történt változás.
Folyamatosan változott. A legmagasabb a szakmunkások aránya – korlátozott a mobilitási képességük és szakmájuk nem versenyképes. A szellemi foglalkozású (kreatív, nyelveket tudó, magasan képzett) szakemberekből inkább hiány van, míg az alacsonyabb képzettségű adminisztratív munkaerő iránti igény tartósan kevesebb, mint a kínálat.
Fokozatosan erősödik a szellemi foglalkozásúak megjelenése a munkanélküliek körében, aminek hátterében a felsőoktatás egyre növekvő kibocsátása és ugyancsak gyenge munkaerő-piaci rugalmassága áll.
A képzettség és végzettség hiánya tartós hátrányt jelent a munkaerő-piacon. A munkanélkülivé váltak körében nagyságrendileg magasabb a legfeljebb általános iskolával rendelkezők aránya. A végzettség emelkedésének arányában csökken a munkanélkülivé válás esélye.
A munkanélküliséget tekintve teljesen eltérő a nemek szerinti struktúra. A ’90-es évek elején a nők munkanélküliségi rátája jóval alacsonyabb, mint a férfiaké. Az ezredfordulót követően a nők munkanélküliségi rátája nagyon gyorsan emelkedik, és 2005-től már magasabb, mint a férfiaké.
A gazdaságilag fejlett régiók a foglalkoztatáspolitika számára is kedvező helyzetet, gyakorlatilag teljes foglalkoztatást jelentenek. Ugyanakkor komoly feszültséget és megoldandó gondot jelentenek az elmaradott, és ebből is adódóan magas munkanélküliséggel is terhelt térségek.
Az egyes megyéken belül ugyanilyen különbségek lehetnek. A centrum viszonylag kedvező helyzete mellett egyes kistérségek, települések munkanélküliségi rátája maga lehet.
Az év elején rendszeresen megemelkedik a munkanélküliek száma (lejárnak a szerződések). Tavasszal csökkenést eredményez az idénymunkák beindulása a mezőgazdaságban, az építőiparban, az idegenforgalomban. A tanév befejeztét követően megjelennek azok, akik az iskola után nem tudtak elhelyezkedni. Ősszel pedig ismét növekedést indukál az idénymunkák befejeződése.
Az augusztus és október között mért 13 éves csúcsról tavaly szeptember és november között ismét tovább emelkedett a magyarországi munkanélküliség. Az állástalanok aránya immár 10,5 százalék - számolt be a KSH. Piaci elemzők a munkanélküliségi ráta további növekedését várják a következő hónapokban.
egyenlőre ennyit a munkanélküliségről friss hirekkel szolgálok mindig!! de látjátok a roma tartya a markát a magyar meg dolgozik és mi tartyuk el őket! ha te belegondolsz hogy a munkád közben ami erőt belefektetsz hogy megkeresd a kis pénzed azt a romának is keresed mert ő is kap belőlle a segélyek révén mig ő otthon ül fekszik "pocol" és nem tesz semmit de igyis kapja a pénzt....